Obuda 110km 2009.08.08.

Óbuda-Balatonfüred... 110km

Minden magyar siklóernyős álma elrepülni Budapestről a Balaton partjára! Az elmúlt hónapok sikertörténete nekem most itt folytatódik.
Évek óta nem mentem ki Óbudára, mert amióta a G2 légteret lefalazták 1050 méteren és a mentőöv 1350 méteres G3 határát kitolták az autópályán kivülre, szinte esélytelen innen távot repülni. Szóval nagy ívben elkerültem Óbudát, talán 1, vagy 2 alkalommal a növendékek magas-startjain voltunk kint Örssel, de akkor csak a leszállóba csúszás végett kötöttem magamra siklóernyőt.
De most Kalocsán csak egy csörlő volt és tömeg, gyenge szélben Tardos nem működik jól... nem marad más hátra, mint Mariann unszolására kinézni Óbudára.
Erre még rájátszott az az eleve halálra ítélt ötletem, hogy egy távoli ismerős "Steve" Hungarocontrolos Supervisort esetleg megkérdezzek egy lehetséges G2 feletti "védelmi" zóna ügyében. Persze nem lehet. Nincs megállapodás. :-(
Az óbudai starthelyen viszonylag kevesen voltak. Mariann és Örs készülődtek éppen mikor kiértem - én is hamar kipakoltam. A startra várók közé állva perceken belül elstartoltam, majd 1-2 inga után egy érezhetően termiknek induló valamivel elkezdtem emelkedni. Örs és Mariann már a HHH reptér felett voltak, mikor én is elkezdtem emelkedni. Éreztem, hogy van ereje a termiknek ezért próbáltam a szélére tartani, hogy inkább sodorjon, mint emeljen. Majd a "határ" előtt kb. 50 méterrel kivettem "egyenesbe" és siklottam, menekültem kifelé ebből az átok exG1-ből (mert ugyebár már nem ez a neve). Persze pont a termik közepébe... szóval mikor jól kiértem a G2-be és nyaldosva, feszegetve a határt kúsztunk tovább Fahegytől délre a Biai-hegynek nevezett kis puklin még egyet emelkedve, az építkezésen át, végre túl az autópályán... G3. végre 1350. Itt a Dobogó hegyen dobbantottunk, majd beköszöntem Zsolnának Biatorbágyra. Itt kovácsolódott össze Örssel párosunk, aki odasiklott hozzám a Dobogó hegyre. Jött Mariann is, meg még néhányan, de őket rádió nélkül hamar elvesztettük. Egy vitorla is erre tekerészett, de hamar elveszítettük szem elől.
Elég szar termikek voltak, meg elég szutyok látás. A felhőalap a kezdeti 1800-ról talán éppen kicsivel 2000 méter fölé mászott a délután folyamán. Örssel felváltva egerésztünk, hol Ő ment, hol én mentem előre egy-egy gyenge termik után keresni a következőt. Elég sűrűek voltak, de ennek megfelelően gyengék.
Közben rádióztunk Nikivel és TTommal, akik Kalocsáról startolva Bonyhádra (haza) illetve Pécsre igyekeztek (mint utóbb kiderült számukra is).
Beszéltem Ákos Zsuzsival is, aki aznap a Gorbát szemelte ki, de sajnos nulla nihil volt arra az időjárás. Semmi szél, semmi termik.
Örssel így evickéltünk egyik gyenge liftről a másikra, míg lassan elértük a Velencei tavat, melynek északi oldalát választottuk (lévén kissé keletiesecske volt a semmi szél).
Székesfehérvár előtt kicsi begyengült az amúgy is gyenege idő, kezdtünk lerohadni, de aztán mégis megoldottuk ezt a problémát is. Közben Örsnek már feszítő "gondjai" támadtak, amit tökéletesen átérzek (lsd. majd a Piedrahitai kalandjaim). A Velencei-tó környékén rövid időre hozzánk csatlakozott egy "V" betűs ernyő, de hamar otthagyott miket, no nem előre... hanem úgy oldalra el... nyugatnak. Székesfehérvártól nyugatra szállt le Zámoly és Magyaralmás közé.
De mi tartottuk magunkat a kiszemelt célhoz: irány a Balaton!
A Pétfürdői "gyönyörű" gyárkomplexum festői mocskát már távolról jól látni, de azt jól elkerültük. Egy 2007 tavaszi Kalocsáról induló távomnál szálltam le a közelében (egyike a sok majdnem 100-es távjaimközül), szóval tudom, hogy közelebbről sem szép.
Fehérvár után még a gyengénél is gyengébben adta. Sokszor a semmit tekertük, de mikor már láttuk, hogy inkább csak veszítjük a magasságot, erre egymást figyelmeztetve tovább is indultunk. Lassan szertefoszlott már a 100-as táv reménye, de én legalább a Balaton partját el szerettem volna érni! Mert ha már Óbuda, akkor Balaton... nem? :-)
Erőltettem mindent! Centiméterekben emelkedtem métereket! Lassan kúsztam a Balaton partja felé. Balatonkenese felé siklottunk. Örs már nagyon alacsonyan, fentről szinte úgy látszott, hogy a földfelszín gyenge domborzatát követi... én meg siklottam a kiszemelt parti rét felé. Mint később kiderült, ott van egy domb! Sér-hegy a neve, de szerintem nem lehet több néhány tíz méternél, mert alig párszáz méterről sem vettem észre, csak csodálkoztam, hogy a mező közepén van egy torony. Már több helyen olvastam arról, hogy ilyen tornyok képesek "összegyűjteni" a termiket, gondoltam hátha ez bejön. Ráadásul a keleties semmi szél mégiscsak meleg levegőt hajt a Balaton vizére... szóval valami csak elindulhat ott. Gyenge nullában tartottam magam hosszú percekig és gyönyörködtem a látványban! Vitorlás hajó, strandolók. Hosszában a magyar tenger. Északra a szelíden nyújtózó dombok, a déli oldalukon megannyi szőllős. Most megértettem miért is annyi siklóernyős álma ez az Óbuda-Balaton. És most szomorodtam el méginkább azon, hogy a légteret egymás közt felosztó, gazdasági szervezetek milyen nagy kárt tesznek azzal, hogy ennyire ellehetetlenítik ezt az élményt! Mert nagyon kis eséllyel lehet jól kijönni Óbudáról. :-(
A Sér-hegyi termikem közben beerősödött! Közel 1800 méterre sikerült vele kitekernem, ahol ismét felhőalapon voltam (érdekes, mintha itt lejjebb lett volna) és el is fogyott. Előttem nyugatra egy nagyon nagy, a fél Balatont lefedő, vastag középréteg felhő. Láttam, hogy innen már csak egy siklás, így hát kényelmesen hátradőltem, elengedtem mindent és siklottam... bámészkodtam... siklottam... gyönyörködtem... siklottam... Ez az utolsó kb. egy óra elképesztően szép volt! Több mint szép...
A balatonfűzfői öbölt kerszteztem, majd Balatonalmádi, Káptalanfüred, Alsóörs, Lovas, Palóznak, Csopak, Balatonfüred - Vadvirág utca/71-es út. :-)
Ez a végsiklás kb. 16-17km lehetett, de életem legszebb eddigi repülős élményei közé sorolom. Talán még az abtenaui glecsserekkel, hegyekkel is felveszi a versenyt.
Gyors pakolás... busz... vonat... Déli... autófelszedés Óbudán... este 11-re már otthon is voltam!
Ilyen nagyszerű az ÉLET!